Sokféle célja lehet az angoltanulásnak: nyelvvizsga, külföldi tanulás, iskolai jegyek…egy nagyon fontos motiváció lehet az iskolaválasztás is.
Amikor a gyermek 4., 6. vagy 8. osztály végén pár év angoltanulás után iskolát vált, jellemzően szintfelmérőt kell írnia – ha itt jól szerepel, jobb csoportba kerül a középiskolában, ami egy életre meghatározhatja az angol nyelvhez fűződő viszonyát. A Funside School szakértői abban segítenek, hogy miként kerülhet gyerekünk a jobbak közé.
Mérjük fel, hogy mit tud angolból
Nem árt már a felvételik előtt tisztában lenni gyermekünk tudásszintjével: elképzelhető, hogy 3 éve tanul angolul, mégis teljesen az alapoknál tart. De az is lehet, hogy fél éve kezdte és már több igeidőt is megfelelően használ. Soha ne abból induljunk ki, hogy mennyi ideje tanulja a nyelvet, hanem hogy valójában mit ért, mit használ magabiztosan.
A középiskolában nem fog azért a jobb csoportba kerülni, mert harmadik osztály óta angolozik – akkor fog jobb csoportba kerülni, ha jobban tud másoknál. De hogyan tudhatjuk meg, hogy mit tud? A jobb angoltanfolyamok szintfelmérőkkel várnak, melyek alapján elkészítik csoportbeosztásukat, hogy az azonos szinten lévők kerüljenek egy csoportba, hiszen így lehet hatékonyan nyelvet oktatni.
Vizsgarutint szerezni
Ne dobjuk a mély vízbe, azaz ne a középiskolai szintfelmérő legyen az első angol nyelvi megmérettetés, amin helyt kell állnia! Először tét nélkül, ismert környezetben írjon teszteket, igyekezzünk megtudni, milyen feladattípusok várhatók, ha elérhetők a korábbi évek szintfelmérői, akkor töltse ki azokat is.
Ha lemaradt az angolórákon, ne szégyelljük
Ha egy ilyen szintfelmérőn nem szerepel úgy, ahogy várnánk, ne omoljunk össze! Még van idő az iskolakezdésig, hiszen időben kezdtünk ezzel a kérdéssel foglalkozni. Egy jó angoltanár, egy megfelelő délutáni iskola fél – egy év alatt csodát tesz és bizony simán kiköthet még a legjobbak között. Ezért ne azon szomorkodjunk, hogy milyen keveset tud sok év tanulás után, hanem lépjünk rögtön: kezdjen beszédcentrikus angolórákra járni gyerekek közé.
Magabiztosság a siker kulcsa
Megesik, hogy bár egy gyerek mindent tud elméletben, mégsem mer megszólalni, mégsem tudja átadni azt a tudást, ami benne van – ilyenkor jön jól egy olyan kiscsoportos beszédközpontú és motiváló képzés, ahol a gyerekek védett környezetben mernek egymás előtt beszélni, ahol nincs cikizés és kinevetés. Ha a gyerekünk megtanul magabiztosan megszólalni a nyelviskolában, már nyert ügye van, és jó eséllyel kerül abba a csoportba, ahol a jobb angolosok vannak.