Idén vett részt először az Európa-szerte megrendezett Kutatók Éjszakáján a Funside School, és rögtön egy különleges élménnyel debütált…
2017-es alapítása után 2018-ban első ízben vett részt délutáni iskolánk a tudományokat és a kutatói életpályát népszerűsítő eseménysorozaton, és pénteken ugyan akadt még szabad hely, szombaton minden foglalkozás maximális létszámmal indult el! Az idén először kétnapos Kutatók Éjszakája mindkét napjára programot szervező Funside School szombati foglalkozásain ráadásul nem csak a hivatalos honlapon regisztráltak vettek részt, hanem több – az előzetesen meghatározott – létszámkorlát feletti érdeklődő is.
Az online jelentkezők közül 69 gyermek vett részt délutáni iskolánk élményalapú foglalkozásain, közülük 16-an legalább egy teljes órát töltöttek nálunk, hiszen több blokkra is regisztráltak szórakoztató informatikai bemutatóink közül – mellettük további 24 helyszínen jelentkező gyarapította a élményalapú tanulás iránt érdeklődők táborát, így csaknem százan fordultak meg játékos informatika foglalkozásainkon.
A közönségkedvenc kétségtelenül a Minecraft-programozás volt, mely során a határtalan lehetőségeiről ismert játék kereteit még inkább kiterjesztve programozó miniküldetéseken vehettek részt a gyermekek, mögötte KANO és EdBot foglalkozásaink hasonlóképpen voltak népszerűek. De nem csak a gyerekek, hanem a szülők is jól szórakoztak: ameddig a bemutatófoglalkozások végét várták a Funside Schoolos játékokkal teletűzdelt robotika teremben, a projektoron kivetített videók hangulatát átérezve többen maguk is elkezdtek játszani sőt, volt köztük olyan, aki a gyerekprogram végét követően is maradt még, hogy befejezze a kört…
Szerencsére azok sem maradnak le a Kutatók Éjszakáján megtapasztalt izgalomról, hangulatról és szakmaiságról, akik nem tudtak jelen lenni a hivatalos eseményen, hiszen a Funside School iskola utáni foglalkozásai is a rendezvénysorozaton látottak alapján épülnek fel, akárcsak a közeljövőben esedékes fejlesztéseink, melyekről hamarosan beszámolunk online felületeinken.
Ha nem szeretne lemaradni a Funside legfrissebb híreiről és szeretne első kézből értesülni újdonságainkról, mindössze neve és e-mail címe magadásával iratkozzon fel hírlevelünkre ezen a felületen.