BAL

Magyar Cup Song rekord a Funside Balaton táborban!

Magyar Cup Song rekord a Funside Balaton táborban!

Új – egyelőre nem hivatalos – magyar rekord született, amikor 294 fő játszotta el a Cup Song című dalt és poharas játék koreográfiáját a táborban július 17-én.

A rekordkísérlethez csatlakoztak a 2014-es X-faktor második helyezettjei, a ByTheWay négy tagja, akik korábban maguk is előadták a dalt az RTL Klub népszerű tehetségkutató műsorában. A rekordkísérletben részt vettek a Funside Balaton tábor 7-17 közötti táborozói, valamint a teljes tanári csapat is. A zenei aláfestést a Funside Balaton zenetáborának tanulói szolgáltatták, akik élőben játszották el a Cups című dalt. A bandában gitáron, basszusgitáron, dobon és zongorán is a táborban résztvevő gyermekek játszottak, az éneket egy 13 éves táborozó szolgáltatta. A zenetábor együttesét – amelyet Horváth Noémi (10 éves), Kiss Mátyás (17), Schmálik Marcell (17), Takács Sára (13) és Varga Péter (15) alkottak – Moser Tamás zenetanár vezetett.

A játék alapjául szolgáló Cups című dal Anna Kendrick-féle változata 2013-ban lett világszerte ismert, majd a 2014-es X-fator tehetségkutató második élő adásában a ByTheWay csapat ismertette meg még jobban a hazai közönséggel. A tábor szervezői ezért meginvitálták a csapatot, hogy a gyerekekkel közösen vegyenek részt a rekordkísérletben, az együttes pedig örömmel tett eleget a meghívásnak. A csapat tagjai – Feng Ya Ou Ferenc (23), Patocska Olivér (22), Szikszai Péter (27) és Vavra Bence (20) – a táborozók legnagyobb meglepetésére jelentek meg a helyszínen a rekordkísérlet közben, majd a beültek a gyerekek közé és velük együtt hajtották végre a poharas koreográfiát. A rekord után a csapat egy dalt is előadott a gyerekeknek, a zenetábor növendékeinek közreműködésével.

A rekordot megelőző napokon a táborozó gyerekek többször is gyakorolták a dalt, majd a rekord napján kb. 2 órát vett igénybe a közel 300 fős tábor és az elő-zenét játszó együttes összehangolása és a koreográfia begyakorlása. A rekord felvételéhez kb. 600 db poharat használtunk fel.

A rekordkísérletről két fotós professzionális minőségű fotókat, valamint egy operatőr valamint és egy fejre szerelhető GoPro kamera segítségével videófelvételek is készültek. Az eseményről a sajtó is beszámolt!

Képgaléria az eseményről

Visszaugrás a navigációhoz