BAL

Az 1. hét programja: Sims hét

Az 1. hét programja: Sims hét

2020-as, jubileumi nyitányunkon terepasztallá változtatjuk a Funside-ot, aminek táborozóink lesznek az irányítói: tizedik évünk első hetében az idén húszéves, világhírű Sims-videójáték világába kalandozunk. Az idei évben minden héten összecsapnak a csapatok, így az is kiderül, ki és hogyan boldogul a sim-ek virtuális világában. A héten rengeteg új program vár, többek közt az év legnagyobb attrakciója, a 600 négyzetméteres Airpark!

A Funside Balaton első hetében a Sims játék világát ragadjuk ki a virtuális térből és hozzuk el táborozóinknak. Szintén az első turnusban debütál a 2020-as, jubileumi év igazi meglepetése, az Airpark: öt turnusunk alatt kétszer hozzuk el Magyarország legnagyobb felfújható élményparkaját. A 20 méter széles és 30 méter hosszú kalandvilágban akadálypályák és ugrálójátékok sora várja táborozóinkat, az első hét szerdai napján.

Az első heti újdonságok nem érnek itt véget. Bemutatkozik például az exkluzív Sims nap, amikor a táborozók csaptatvezetőik „képességeit” fejleszthetik különböző játékokon keresztül egy délután folyamán. Újraterveztük hagyományos Game of Life óriás társasjátékunkat is: ezúttal egy Sim életét játsszuk majd végig, évről évre haladva.

Az esték sem maradnak innováció nélkül: klasszikus Activity-estjeinket idén a Pictionary Air eszközzel emeljük új szintre: a levegőbe rajzolt feladványokat a csapatok digitális eszközökön látják majd, és próbálnak minél többet kitalálni a játék folyamán. Hétfő este az elmúlt évtized legmenőbb kihívásait hozzuk el a Challenge Night-on, végezetül pedig kipróbáljuk a Bingo Lingo-t: egy színpadi show-val egybekötött, full extrás bingo játékot; mindezt virtuális táncpárbajjal, Just Dance-szel kiegészítve

Persze a Sim-eket sem szakítjuk el teljesen a külvilágtól: a héten zajló foci-Eb meccseit mi is le fogjuk játszani, sőt, a legjobbak akár a csütörtök esti gálameccsre, az Eb-döntőre is kvalifikálhatják magukat. A turnust pedig egy örök klasszikus, a Funside méltán híres Balaton-parti bulija, a Beach Party zárja majd.

Visszaugrás a navigációhoz